„Az a feltevés, hogy az eseménytörténet ismeretében másképp próbáljuk meg újraértelmezni vizsgált időszakunk történelemtudomány általi korszakolását, nem teljesen új ötlet. A 20. század során és napjainkban is számos elmélettel, hipotézissel próbálták az első világháborút és az azt követő történéseket sajátos történeti időrendbe beleilleszteni, illetve mesterségesen új periódust alkotva kiragadni a már meglévőből. Ma az általánosan legelfogadottabb nézet az első világháború vége után történteket egy köztes, háborúk közötti időszakként tartja számon egészen a második világégésig. E háborúk közötti periódus konfliktusai, gazdasági és társadalmi tényezői egyenes úton készítették elő a terepet Hitler világháborújáig. Magyar szakirodalmak és iskolai tankönyvek egész hadában találkozhatunk e korszakot meghatározva az »Európa a két világháború között« címmel.
Napjainkban reneszánszát éli az a koncepció, miszerint a »nagy háború« (így nevezték az első világháborút egészen a másodikig) európai polgárháború volt. A feltevést kétség kívül áthatja jelenkorunk páneurópaisága és maga az Európai Unió léte is. Azonban az európai polgárháború, mint önálló történelmi ciklus ellen több érv szól, mint mellette. De talán mégis az a legnagyobb ellentmondása, hogy Európa 1914-ben (a háború kitörésékor) nem egy egységes állam volt, melynek adott társadalmi, nemzetiségi csoportjai egymás ellen harcoltak a hatalom megszerzéséért. Jóval inkább elgondolkodtató Sigmund Neumann 1946-ból származó »második harmincéves háború« periodizációs elképzelése. Az elmélet egybefoglalja az 1914-1945 közötti időszak háborúit. Neumann szerint, ahogy a harminc éves háború (1618-48) sem, úgy az 1914-1945-ig terjedő időszak sem egy háború volt, hanem egy sor különböző időben és helyben bekövetkezett konfliktusok összessége. Az amerikai Philip Bobbitt »hosszú háború« hipotézise szerint pedig az 1914-től a Szovjetunió felbomlásáig tartó időszak egy hosszú háborús korszakként értelmezhető.
Az 1914-1918-ig terjedő háborúban tízmillió katona esett el, a hadirokkantak száma 20-21 millióra rúgott. 1918 novemberére három nagy monarchikus államalakulat is megszűnt létezni. Németország sorsát a kitört forradalom, míg az Osztrák-Magyar Monarchiáét a különböző nemzetiségi kormányok Monarchia-ellenes politikája, forradalmak és legfőképp az antant közép-európai hatalmi átrendezése pecsételte meg. A cári Oroszországban az 1917 februárjában kitört forradalom döntötte meg a cári uralmat, ami aztán novemberben a »nagy októberi szocialista forradalomhoz« és az orosz »polgárháborúhoz« vezetett.”